Hunyor karácsonytól tavaszig

A tél végi, kora tavaszi kertek sztárja a virágzó hunyor. Egyre nagyobb népszerűségnek örvend a kertészek körében. Intenzíven termesztik Amerikában, Európában, Japánban, Ausztráliában és Új-Zélandon is.

A hunyor (Helleborus) nemzetség a bolárkafélék (Ranunculaceae) családjának tagja. Melegebb éghajlaton örökzöld levelű, évelő növény. Mintegy 20 faja őshonos Dél-Európától és Nyugat-Ázsiáig.

A nemzetség a boglárkafélék (Ranunculaceae) családjába tartozik. Legközelebbi rokonságban a gólyahír (Caltha), a zergeboglár (Trollius), és a kevéssé ismert Megaleranthis (egyetlen faja Kóreában őshonos) nemzetséggel állnak. Morfológiailag a téltemetővel (Eranthis) is hasonlóságot mutat, de kínai citológiai kutatások kimutatták, hogy közelebbi rokonságban áll a poloskavésszel (Cimicifuga).

A boglárkafélék családjába tartozó lágyszárú évelőknek tő vagy szórt állású levelei osztottak vagy szeldeltek. A virágszínt legtöbbször a színes csészelevelek adják. A legtöbb faj virága ötszirmú. A boglárka nemzetség (Ranunculus) szirmai a virág valódi díszei, levele osztatlan, épszélű. Az iszalag (Clematis) nemzetség négyszirmú, a levelek átellenesen állnak, és a szár fásodó.

A hunyor nemzetségbe tartozó növények virágszirma öttagú, termése is öttagú tüsző. A levelek összetettek, finoman szegmentáltak, különösen szembetűnő ez a Helleborus hercegovinus esetében. Gyakran levélszerű fellevelek fejlődnek a virágszár mentén. Sok faj rizómákkal terjed.

Helleborus hercegovinus

A hunyor, akárcsak sok más boglárkaféle, gyakran bókoló virágának csészelevei sziromszerűek, levelei szeldeltek. Az öt csészelevél színe a zöldtől a bíborvörösig változik. A sziromlevelek valójában mézfejtőkké redukálódtak, amelyeket elfednek a ragyogó sárga porzók. A virágok majdnem egy hónapon át virulnak. A tüszőtermés érésekor a csészelevelek megmaradnak, csak a színük változik zöldre vagy bíborra. A növény jellemzője a rizóma és a rövid szár. Szteroid alkaloidjai mérgezőek!

Helleborus orientalis

Magyarországon három faja fordul elő a szabad természetben, és mindhárom védett növény. A Mecsek lejtőin él a kemény fagyokra érzékeny, sárgászöld, illatos virágú illatos hunyor (H. odorus). A kisvirágú hunyor (H. dumetorum) a Dél-Dunántúl és a Vértes tölgyeseiben terem. Nem apró virágai, hanem tenyeresen osztott, fűzöld levelei mutatósak. A Pilisben és Bükk hegységben él a pirosló hunyor (H. purpurascens), amelynek szirmai belül zöldesek, fonákjuk liláspiros.

Helleborus purpurascens

Mészköves talajon él a fekete hunyor (H. niger), amely az Alpokból származik. Neve nem virágjára, hanem fekete színű gyökereire utal, amelyeket magas alkaloidtartalmának köszönhetően különféle fülbetegségek kezelésére használnak. Ez hazánkban a legkorábban és leghosszabban virágzó faj. A szirmok eleinte zöldes-fehérek, fehérek, később rózsaszínű, majd piros árnyalatúvá válnak. Dísznövényként is kedvelt. Ültetés előtt szerves trágyázzuk a talaját. A mélyebb ültetést kedveli. A fekete hunyor az árnyékosabb, kissé nyirkos és némi meszet is tartalmazó talajokat kedveli igazán – ha a talaj nem tartalmaz meszet, akkor a virágzás akár el is maradhat. Mivel magjai jól csíráznak, ezért az anyatő körül minden évben egyre több hunyorcsemetét fedezhetünk fel, melyeket kertünk más részeibe vagy cserépbe is átültethetünk. A cserépben nevelt példányok virágzása karácsonyra jól időzíthető, ezért például Angliában ezt a meseszép virágot karácsonyi csillagnak vagy karácsonyi rózsának is nevezik.

Helleborus niger

Cikk ajánlat: Ünnepi díszbe öltöztethetjük a lakást a karácsonyi rózsával

Hunyor a gyógyászatban

Kóczián Géza az Orvostörténeti Közleményekben megjelent (1979) tanulmány a hunyorfajok népi orvoslási alkalmazásával, főképpen ingerterápiás, állatgyógyászati felhasználásával foglalkozik. Kóczián így ír: „…a hunyor gyökerének gyulladást előidéző hatását használják fel a népi állaorvoslásban lovak, szarvasmarhák, sertések, juhok egyes fertőző betegségeiben. Az eljárást ingerterápiás eljárásnak nevezzük. A gyökeret lovak és szarvasmarhák húsába szúrják, sertések és juhok fülébe húzzák, az így keletkező helyi gyulladás fokozhatja az állat szervezetének ellenállását.” Legrégebb óta ismert a Törökországban, Kaukázusban és Ukrajnában élő keleti hunyor (H. orientalis) amelyet már az ókorban termesztettek gyógynövényként.

Hippokratész, az ókor neves görög orvosa a hunyor gyökerét hánytatásra, idegcsillapítónak és vizelethajtónak használta. A szárított és porrá tört gyökérből tüsszentőport is készítettek. (Mi ne készítsünk! Különösen a gyermekeket óvjuk az ötlettől!) A népi gyógyászatban tályog ellen sertések fülébe tették. Gyökérfőzetét magzatelhajtásra használta a népgyógyászat. A pirosló hunyor (Helleborus purpurascens) levelét nyílt sebekre tették. Ingerterápiaként alkalmazták különböző gyulladásos, főként légúti megbetegedés esetén a hunyor. A fekete hunyor (Helleborus niger), miután külsőleg alkalmazva hányás, görcsös hasmenést okoz, inkább külsőleg alkalmazták.  A gyökerét porrá törve és mandulaolajjal keverve siketség és fülzúgás ellen (nyolc csepp a fülbe csepegtetve) használták. Borecetben főzött gyökével kezeltek varrakat, fekélyeket és rühöt gyógyítottak (Dr. Zelenyák János: Gyógynövények hatása és használata. Budapest, 1908.)
Kenőcsnek készítve a gyökér pora tetveket irt.

Mérgező volta miatt ma már nem használják gyógynövényként, viszont ma is fontos, téli – kora tavaszi kerti virág. A fogyasztásakor fellépő mérgezés tünetei: zavaros beszéd, depresszió, hasi tünetek, hasmenés. “Ezt a tulajdonságát állítólag az athéniak használták fel arra, hogy elfoglalják Kirrhát 590-ben. A görög sereg vezére, Szólón rendelte el a várost ivóvízzel ellátó Pleisztosz folyó fekete hunyorral történő mérgezését, amely megbetegítette a védőket, így a görögök elfoglalhatták a várost. Nyugodtan állíthatjuk ez volt az egyik első vegyi fegyver a történelem során.

Kerti hibrid hunyorok

Európában sok hibridet és fajt tartanak számon dísznövényként. A már említett keleti hunyor (H. orientalis) hibridek elképesztő formagazdagságukkal tűnnek ki. Az orientalis hibridekre jellemző a fényes zöld, erős levélzet, a magasabb szár. Manapság a legelképesztőbb színvariációk jelentek meg a piacon. Ismertek sötétvörös, majdnem fekete és sárga változatok is. Leginkább a nem bókoló virágú változatok kedveltek. Az alapfaj lassú növekedésű, 35-45 cm magas növény (szélessége 30-40 cm). Félárnyékos-árnyékos helyet, de némi napot és nedves talajt kedvel. Szépen mutat páfrányok és árnyékliliomok társaságában.

Helleborus orientalis hibrid

A mind levelével, mind virágával díszítő fajták tartása nem igényel különösebb szakértelmet. A virágok akár 8-10 hétig is virítanak. A meszes talajt, félárnyékot vagy a mélyárnyékot kedvelik. A rövidebb száraz periódusokat, egyesek a nyári szárazságot is elviselik. Februárban ajánlott a visszametszeni, hogy minél mutatósabb megjelenésűek legyenek kibomló virágai. Miután magot érlel, és azt el is hullajtja, az újonnan fejlődő növények nem mindig hasonlítanak az anyanövényre.

Új fajták:

Helleborus amor; Helleborus ‘Magic Picotee’; Helleborus ‘Magic Picotee’